2012. április 19.

Levelek Indiából

"Hol is kezdjem? A vonatút elment, bar egyedül ez a 17 óra sok. A végére már a lábaim és mindenem fajt. Maga a taj, ahol átutaztam csodálatos volt! Bepillantást engedett a vidéki India életébe, amit nagyon szeretek. Szokásomhoz híven az első indiai falatokat a vonaton vásároltam és láss csodát isteni volt. :) Hajnalban érkeztem Benáreszbe, szokásos köröket futottam a hiéna riksásokkal, de igazából leszartam kellően fáradt voltam hozza. Megtaláltam a csoportnak is a szállást, mar ki is fizettem. Gangesz part, full panoráma. Holnapra szereznek helyi SIM kártyát is nekem, teljesen beépülök a helyiek köze. Délelőtt sétáltam a Ghataknál, elég jó látvány, készítettem egy csomó képet. Aztán rábeszéltek a helyi arcok egy masszázsra! Hopppá!!! Ott a földön csináltak egy kis helyet aztán 2 ember átgyúrt egy órán át! De vmi isteni volt, nagyon megérte az árat a hangulata is rendben volt. 500rs, cirka 2500ft. Jó mi????? Lassan megyek estebédelni, aztán olvasgatok egy keveset, majd csónakázás a Gangán! Jahhh, pont a napfelkeltére értem ide, szédítő látvány!
Reggel leszart egy madár, gyorsan vissza a szállásra póló mosás, majd felvét hisz úgyis megszárad. Aztán irány a Ganga, reggeli csónakázás. Nagyon, nagyon jók voltak a fények, az új gép is jól teljesített, meg vagyok elégedve! Persze az eredmény csak otthon fog kiderülni. Aztán reggeliztem egy finomat, de mar iszonyat meleg van reggel 9kor is, nem is kivan az ember semmit. Ja rákvörösre égtem, de jó lesz ez, mire haza megyek rám sem fogtok ismerni... Voltam ma kint Sarnath-ban. Semmi extra. Végülis kibírható, kell egy pihisebb nap. Lényegében ez történt ma.
Az az igazság, hogy elkurvultam. Ma csak 8kor jöttem le reggelizni, és nem is tervezek mára mar semmi többet. Vagyis 13.45-kor indul a vonatom Delhibe. Délután jól telt, beültem kajálgatni, kávézni, koooolazni. Vittem a kis könyveimet es olvastam, írtam a naplóm. Hesszeltem. Tervezgetem, hogy Delhiben hogy használom ki az időm. Olyanok fordultak meg a buksimban, hogy elmegyek az állatkertbe. Az mindenhol érdekes lehet.
Esti jelenet: kutyát fognak be, miközben egy fehér nő lapokat osztogat a maugliknak. Akiknek a 60 százaléka írás tudatlan... Azt hittem tarkónbaszom a buzi fehér nőt. Ez itt a legnagyobb probléma? Beteg kutyákat kórházba vinni, míg az emberek alap eü ellátást sem kapnak... Agymenés.
Másik ez a koldulás. Elvből nem adok nekik. Menjen el dolgozni. Vagy lehet venni ilyen kis virágkoszorút, amit a Gangeszbe lehet úsztatni. 10rs - 45ft. Bazz mar unom őket, de veszek mindig egy párat, mert akkor mar így adakozok. Szokja meg h csináljon azért a kurva pénzért valamit. Pedig nem egy nagy cuccccc virágokat rakosgatni egy 5cm-es levélbe...
Virágokról jut eszembe, olyan pipacsmezőn jártam és annyi fele virágot láttam, hogy üdítő volt ezt a színpompát látni! A fák is nagyon szépek hatalmasak és teljes zöld színűkben ragyognak.
Sok új nincs a nap alatt, jól vagyok továbbra is…" - e-mailek 2012 februárjában az otthoniaknak, Varanasiból.