Córdoba, Spanyolország

Córdoba tartomány legfőbb látnivalója maga Córdoba. A gazdag múltra és mesés történelemre visszatekintő város, ami egykor al-Andalusz központja volt, ma is mély nyomokat és kellemes élményeket hagy az idelátogatóban. Különös hangulatát talán az adja meg, hogy egyszerre falusias, családias és egyben urbánus. A települést Kr.e. 152-ben alapították a rómaiak (peeeersze), hogy később itt születhessen Seneca és Lucanus. 711-ben Córdobát is elérte a muszlim hatalom keze és ennek a csodás birodalomnak a fővárosa lett az Ibériai-félszigeten.

-Puente Romano azaz a római híd-

A Guadalquivir folyó partján elterülő város fénykora III. Abd ar-Rahmán (912-61) uralkodására tehető, akkoriban Nyugat-Európa legnagyobb települése a maga 100000 és 500000 közé saccolt lakosával. Mivel a muszlim világ európai központja, így számtalan mecset, csillagvizsgáló, könyvtár és egyetem gondoskodott a kulturális fejlődésről. Ez az intellektuális hatás a mai napig érezhető… A csatangolást a Puente Romanon való átkeléssel kezdtem, amit már számtalanszor felújítottak, a legutóbbi szépítkezés gyanítom nem oly rég történt. A híd végén áll a Torre de la Calahorra időhiány miatt ezt kihagytam, tudjátok irány a Mezquita! :)

-a "nagymecset" előtt-

I. Abda r-Rahmán alapította 785-ben egy vizigót templom helyén. 10. század végére nyerte el a végleges formáját, akkor 23000 négyzetmétert foglalt el, 1293 oszlopot tartalmazott (mára 856 maradt). A békésnek cseppet sem mondható al-Manszúr mikor lerombolta a Santiago de Compostela-i katedrálist, keresztény rabszolgákkal Córdobába vitette a haragokat, majd fejjel lefelé felakasztva olajmécsesként használta őket a Mezquitaban… Ebből a történetből is látszik, hogy itt minden csempedarab, minden oszlop és minden egyes kövecske árasztja magából a történelem lágy vagy éppen véres leheletét. A Puerta del Perdón lépünk be a Patio de los Naranjos azaz a Narancs-udvarba, ami a rituális mosakodás céljául szolgált. 2010-ben a belépő 8 Eurót kóstált, amihez csak annyit fűznék hozzá, életem legjobb ár-élmény „ticketje” volt! :)

-oszloperdő-

Nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztem mikor az oszlopok közt bóklászva kattogtattam a fényképezőgéppel. Egybe biztos voltam és vagyok, lehetetlen fotókon vagy videón visszaadni a hely szellemét és monumentalitását. Hogy még elképesztőbb legyen a Mezquita arról 1236-ban gondoskodtak, mikor mecsetből székesegyházzá építették! Belső átalakítások révén egy hatalmas kápolnát „eszkábáltak” a belsőtérbe spanyol barátaink. I. Károly mikor meglátta a következő mondatok hagyták el a száját: „Önök tönkretettek valamit, ami az egész világon egyedülálló volt”. Halkan jegyzem meg, nem csúnya az a kápolna… :) Az út egyik legjobban várt pillanata teljesedett be ennek a lélegzetelállító épületnek a megtekintésével. Ne legyen kétségetek, a Mezquita mindenkiben katartikus élményt fog kiváltani!

-az a "csúnya" kápolna-

-formák-

Érdemes még az Alcázar de los Reyes Cristianos megtekintése, szintén belépős, szieszta idején zárva. Sajnos erre sem volt időm, majd legközelebb. Helyette inkább nyakamba vettem a város szűk utcáit, amit nem bántam meg. Judéria azaz a zsidó negyed felfedezése, a fehérre meszelt házfalak, virágokkal és kovácsoltvas kapukkal örökre az emlékezetembe ivódtak. Számtalan hangulatos tér is kialakításra került a városban, ahol igazán autentikus tapas bárokban lehet elcsapni az időt… Persze elmaradhatatlan a tinto de verano, amit a helyiek is előszeretettel fogyasztanak, vagyis csak ők, mert a turisták leragadtak a sangriánál…

-Judéria-

Córdoba az a hely, ami kihagyhatatlan! Egyszerűen muszáj ellátogatni ide, és higgyétek el meghálálja a város, örök élményekkel enged csak haza benneteket! Alig várom, hogy visszatérjek 2012-ben!!!

Ajánlott írások: Cazorla, Úbeda, Parque Cazorla, Córdoba, Cádiz, Ronda, Sevilla, Sierra Nevada.

Parque Natural de las Sierras de Cazorla, Segura y Las Villas, Spanyolország

Az egyszerűség kedvéért a címsort többet nem szándékozom leírni, pedig megérdemelné Andalúzia legnagyobb (Európa második legnagyobb) védet területe. Valami különös vonzerő lengi át a helyet, mert már évek óta vágyakoztam arra, hogy beléphessek ebbe a vadregényes vadonba. Arról, hogy ne legyen minden zökkenőmentes az időjárás gondoskodott. Esős reggelre ébredtünk, és úgy nézett ki ez az egész napunkat át fogja lengeni…

-túravezetői készülődés-

Mint ilyenkor lenni szokott (általában) a déli órákra kitisztult az idő és teljes ragyogásában élvezhettük a park lenyűgöző szépségét. A csipkés hegycsúcsok mellet (gyakran 2000 méter feletti magasságba emelkednek) az 1200 növényfaj gondoskodik arról, hogy minden percben rácsodálkozzunk a park egyedülállóságára. A növényvilág mellett természetesen a park rendkívül gazdag állatvilággal is rendelkezik és akkor még a kulturális múltról említést sem tettem. A gyalogtúra útvonalak többsége szurdokvölgyekbe vezet, így a lábunk elé is érdemes nézni, mivel számtalan csordogáló erecske és patak keresztezi az utunkat.


A nagy 2001-es tűzvésznek mára nyoma sincs, sőt a Naptól kiszívott andalúz táj közepette igen élénken hatnak az üdítő zöld színek árnyalatai. A túraútvonalak készítői jelesre vizsgáztak nálam, ugyanis remek érzés a forróság elől a hegyeken átvágó barlangszerű alagutakba „menekülni” és így folytatni az utunk immár, a Nap elől elbújva (fejlámpa ajánlott). Az alagutak „könnyed” kiépítéséhez nagyban hozzájárult, hogy az uralkodó kőzetanyag dolomitos-mészkő, nem pedig gránit.


Jaén tartomány keleti részén elterülő Parque Natural de Cazorla talán az egész provincia legszebb része. A hangulatos kis hegyi falvak mellett, a nagyobb városok közül Cazorlát és Úbedát érdemes felkeresni. Három napnál kevesebbet egyszerűen lehetetlen eltölteni ezen a vidéken… A tartomány adja a világ olívaolaj termelésének 10%-át, így mindenképp érdemes otthonunkba hazacsempészni egy üvegcse „Jaént”! :)
Az ide utazó örökre a szívébe fogja zárni a zord hegyvonulatokkal, olajfaligetekkel borított lankás dombságokat és a Guadalquivir forrásának vidékét! Én pedig tovább haladok a Guadalquivir mentén egész Córdobáig…

Úbeda, Spanyolország

Kedves barátom a minap mesélte, hogy látott kint Peruban egy újságot, amiben egy csodaszép város képeire bukkant. Erős késztetést érzett arra, hogy ellátogasson (hirtelen eszmélés)…

Mint kiderült, már volt ott, voltunk ott. A város nem más, mint Spanyolország legszebb reneszánsz épületegyüttesével rendelkező Úbeda. Útitervünkben ugyan nem szerepelt a városnak a felkeresése, de mivel esett az eső és ittunk volna egy jó fekete kávét, így megleptük magunk és a csoportot egy kétórás kitérővel Cazorla előtt. Megérte!

Éjszaka indultunk Barcelonából, így reggeli fények közepette pillantottam meg a legendás úbédai dombokat.

Legendás kifejezés használata azért indokolt, mert egy fiatal úbédai keresztény lovag lemaradt élete egyik nagyon fontos csatájáról, mert a muzulmán szeretőjével volt. Mikor III. Ferdinánd megkérdezte, hogy mégis merre járt, azt felelte: Uram, a dombok közt… Azóta, előszeretettel használják a következő kifejezést: „eltéved az úbédai dombokon”. :-) (ezt egyszer én is ki fogom próbálni) :)

Miután megcsodáltuk az olajfa ligetek sokaságát és átvergődtünk a közel 35000 főt számláló település külső részén a város szívében találtuk magunk a Plaza Vázquez de Molinán. Zseniális és egyben autentikus kávézót találtunk Gáborral, mindezt a kávéról már nem mondanám el nyugodt szívvel. Jellemző volt az utunkra, hogy minden városnézést egy bő fél órás kávézással kezdtünk, amit mindig a főtereken abszolváltunk. Higgyétek el ilyenkor lehet a legjobban megfigyelni a helyiek életritmusát, szokásait. De hogy én ne vesszek el a dombok közt, térjünk rá egy kis történelemre. :) 16. században egy helyi nemes embert I. Károly titkárának neveztek ki, majd unokaöccse követte őt a poszton, aki az állását II. Fülöp uralkodása alatt is megtartotta. Nos, ennek a két úriembernek köszönhető, hogy reneszánsz paloták és templomok sora épült a városban.

Egyszerűen imádok céltalanul bolyongani a spanyol városokban, élvezni az életet és magamba szívni az életörömöt, ami árad felénk. A gyönyörű spanyol lányokról, nőkről még nem is beszéltem... (azt hiszem erről külön post fog születni). 

A sok szép épület közt a legnagyobb benyomást a Palacio de Vázquez de Molina tette rám. Vandelvira építette 1562 körül Juan Vázquez de Molina számára. 2010-ben mint városháza funkcionál. Amit feltétlen érdemes még felkeresni az a Sacra Capilla de El Salvador, a Megváltó-kápolna. Ez sajnos belépős, emlékeim szetint 3 Euró. Cobos y Molina alapította 1540-ben, mint a család temetkezési kápolnáját, nem mellesleg ez volt Vandelvira első megbízatása a városban.

-Palacio de Vázquez de Molina-

Amúgy az UNESCO nem vacakolt a várost a Világörökség részének nyilvánította. Cazorlánál írtam a hiánypótlás kifejezést, nos Údédáról sem találni túl sok mindent anyanyelvünkön az interneten, még a Wikipedián sem...

Ajánlott írások: Córdoba, Sevilla, Sierra Nevada.

Cazorla, Spanyolország

Rendhagyó hiánypótlással kezdem a nyári spanyol kalandom „papírra” vetését. Cazorla városáról alig-alig van magyar nyelvű írás az interneten, sőt még a Wikipedia sem foglalkozik a településsel anyanyelvünkön.

-Jaén tartományban található a meseszép Cazorla-

Csaknem 9000 főt számláló település 885 méterre magasodik a tengerszint fölé, mintegy „főbejáratot” képezve Spanyolország legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkjának a Parque Natural de las Sierras de Cazorla-nak.
A fehérre meszelt házacskák, az ódon hangulatú keskeny macskaköves utcák egyedi hangulatot kölcsönöznek a domboldalra épült városnak. A főutcát megjelenésünkkor rögtön közlekedési káoszba taszítottuk, a város történelmi magjában pedig mopeden kívül nem ildomos mással közlekedni.
A település középső részét három tér határozza meg, ezek közül a legrégebbi és szerintem a leghangulatosabb a Plaza de Santa María, aminek sarkában található az Iglesia de Santa María (Szűz Mária-templom). 16. században építette Andrés de Vandelvira, amit aztán Napóleon csapatai leromboltak. Amit feltétlenül érdemes még megnézni a Castillo de la Yedra azaz a Yedra-vár. A váron belül kapott egy kis múzeum helyet, ami bemutatja a történelmi múltját a térségnek.

-lélegzet elállító látvány, Castillo de la Yedra-

Cazorla amúgy tipikusan az a város, ahol érdemes az útikönyvet a hátunk mögé hajítani és egyszerűen csak csatangolni kell az utcákon, mert a látvány a hangulat és az élet úgyis ránk talál! Ami viszont kötelező a Plaza de Santa Marían egy (na jóóóó, több) tinto de verano elfogyasztása! Utam egyik legkellemesebb élménye az volt mikor csöndesen üldögélve a tintom társaságában kémleltem a teret és az ott tébláboló öregeket...

-Plaza de la Corredera-

Pár gondolat a túrázásról

Vannak szokások, amihez ragaszkodik az ember. Nálam ilyen a reggeli internetezés az elengedhetetlen kávéval (anno képes voltam hajnali 5-kor is véghezvinni). Ilyenkor a napi sajtót szoktam átböngészni… Legfrissebb hír, ismét meghalt egy magyar túrázó. Szándékosan nem a hegymászó szót használtam. Idén sajnos sok honfitársunk meghalt a hegyek közt és gyanítom ez a szám évről évre nőni fog. Egyre többen kapnak rá a túrázás ízére és egyre vagányabbak lesznek, de ennek ára van. Számtalan hegyen töltött nap után, amiket legtöbbször csoporttal abszolváltam a következő vélemény alakult ki bennem:
Hiányos és rossz felszerelés. Állandó probléma, hogy sokan nem hajlandóak bakancsot felvenni. A legtöbb baleset pedig ebből származik, bokaficam, törés és rossz mozgáskoordináció, ami egy kitettebb szakaszon végzetes lehet. Túrabotot nem sorolnám a nélkülözhetetlen felszerelések közé, de ha már velünk van akkor tudjuk megfelelően használni. Megfigyeltem, erre nagyon kevesen képesek (konkrét élményem ezzel kapcsolatban egy túratársam agyrázkódása, amit a bot helytelen használatának köszönhetett…) Téli túrára hajlamosak úgy elindulni az emberek, mintha nyár lenne (jégcsákány, hágóvas és kötél az alapfelszerelés ilyenkor, persze ezeket használni is tudni kell).
Gondolkodás. Kifizettem az utat vagy kibenzineztem akkor menni kell! A legtöbb veszélyhelyzet ebből a gondolatmenetből adódik. Javaslom, ha a helyi túrázók nem indulnak el, akik nyilván jobban rá vannak készülve az extrém körülményekre, akkor mi is maradjunk a fenekünkön! A másik kedvenc mondatom: rengetegszer voltam már itt. Ami nyilván igaz, de nem megváltozott extrém körülmények között, amikor teljesen megváltozik a táj és a turista ösvény is. Kis odafigyeléssel, tisztelettel és alázattal a hegyek iránt rengeteg baleset elkerülhető. Nem végezhet mindenki téli hegymászó tanfolyamot vagy lavinaismereti tanfolyamot, de józan ésszel mindenki gondolkozhat és a saját képességeivel pedig kutya kötelessége tisztában lenni. Ez a pár sor (nem szeretnék oldalakon keresztül erről írni, pedig lehetne) általánosságokat vesz alapul, és nem konkrét esetekkel foglalkozik!

-Érdemes a hátizsákot és a felszerelést nézni. 2009 Franciaország, gleccser "túra"-

Lonely Planet

Kifejezetten utálok decemberben a városban sétálni. Rengeteg ember, többségük ideges, rohan és nem lát mást a szemei előtt, mint a jobbnál jobb ajándékok beszerzésének a lehetőségét. Négy kereskedelmi év, négy karácsonyi roham végigmelózása után azért üdítő a pult túloldalán lenni! :) Mivel épp Pesten voltam és két találkozó közt volt egy óra szabadidőm kedvenc kedvtelésemnek tettem eleget, azaz végig jártam az antikváriumokat a Múzeum körúton. Cél: útikönyv beszerzés. A régi Panoráma köteteken (amúgy tök használhatóak!) és a ma nagyon menő, ám teljesen hasztalan képes könyveken kívül meglepődve tapasztaltam, hogy szép számmal akadnak Lonely Planet kiadványok is! Naná, hogy ami kellene legfelül van… Kis segítséget kérek az eladótól, mennyibe is kerülhet, a válasz 5000Ft körül. Az ár teljesen jó, de mondom köszi ne vegye le, mert ez nekem sok. Jó kofa révén gyorsan létrára pattan és már kezemben is a könyv! :) Kérdezi, hogy mennyiért vinném el. Nagyon nevetséges összeget mondtam neki, majd kis beszélgetés után kiegyeztünk 2500Ft-ban. Ezúton is nagy köszönet neki! :)

-2009 májusi kiadás, amit 2010 márciusában frissítek majd- :-)

Dél-Lengyelországi élmények

Idén márciusban úgy gondoltam, köszönöm szépen egy életre elég volt a téli túrákból. Elázva ültem a hideg menedékházakban, kaptam esőt, havat, jégdarát az arcomba, mindezeket a szélnek köszönhetően csattanós formában. Általában ilyenkor mindig a Széchenyi Fürdő járt a fejemben és egy súlyos kérdést mormogtam magamban: kellett ez neked? December elején aztán ismét útnak indultam egy hosszú hétvégés „csapatásra” Dél-Lengyelországba. Tudjátok miért? Mert kell ez nekem! :)

A reggel már a buszon ért, kicsit kómásan tekintgettem ki az ablakon, ami elsőre visszaköszönt az egy vad, a kommunizmusból ránk maradt betonemlékmű. Végigfutott az agyamon, hogy nagy bajban nem lehetünk, hisz a határátkelőnél csak felráztak volna a kedves jardok (azaz, az irány jó, nem Ukrajnában vagyunk). Néha kíváncsi lennék, hogy milyen érzések keletkeznek az emberekben Szlovákián átutazva (felejtsük el ezt a buta szlovák gyűlöletet, de mit keresnek beton emlékművek még az útszéleken, az óriás és brutális cigány telepeket eddig miért nem lehetett felszámolni vagy elrejteni stb…). Következő megrázó élmény, amit átélek a szlovák-lengyel határon lévő matricaárus helyiség. Szó szerint értendő, átlépek a küszöbön és 1960-at írunk… (legközelebb lefotózom ígérem) :-) Krakkóban az első dolog, ami feltűnik, hogy a lengyel lányok lélegzet elállítóan csinosak! Vékonyak, gyönyörű az arcuk a szemük folyton nevet, ami pici meglepetést okozott, csinosan öltözködnek!

-Rynek Glowny - Európa egyik legszebb főtere-

Nyilván az egyetemnek némi köze van ahhoz, hogy bármerre jár az idelátogató szebbnél szebb lányokba botlik. Hölgyek nézzék az épületeket, mert bőven van látnivaló a városban (felsorolás és mély kifejtés elmarad, tessék könyvet beszerezni). Hazánkhoz Bécs után talán Krakkó a legközelebbi olyan város, ahol megkérném egy lány kezét (Bécsben ugye megtettem –most már nem lehet panaszkodni, hogy kevés a személyes élmény a blogon-). Barangolva a városban, a hó ropogását hallgatni, ami közben már-már megélénkülnek a falak és a levegőből visszaköszönni látszik a történelem, egyedülálló érzés, ami kevés városban adatik meg. Hogy visszatérjek a jelenben arról a -10 Celsiusban, hóesésben dolgozó lengyel barátaink gondoskodtak, akiknek nem volt más feladata, mint táblákat tartsanak az utcán…

-lehet ülve is táblát tartani...-

Szállásnak nagyszerű választás Lengyelország téli fővárosa, Zakopane. Főleg, ha túrázni is szeretnénk! Márpedig szép időben nagy öröm a természetben kalandozni. Azt hiszem az elmúlt évek viszontagságai után kifejezetten járt már nekem, hogy ne csak a jeget kapjam a pofámba, hanem lágy napsugarak csiklandozzák az arcom. Boldogan jelentem összejött! Ragyogó időben, egy sportos csapattal sikerült kellemeset túrázni. Jó érzés újra itt lenni, kicsit szabadjára engedni a gondolatokat és nem utolsó sorban befogadni azt a rengeteg energiát, amit a hegyek tudnak adni a szellemnek. A látványt illetően ismét lehet irigyelni, de tudjátok csak el kell jönni…

-mesevilág-

Esténként pedig gasztroturizmusba nyomultam. Elég sok étteremben megfordultam már az évek alatt Zakopanéban, mindegyik nagyon hangulatos, de mégis az egyik kicsit közelebb áll a szívemhez. Most sem okozott csalódást. Az élő zenészek és a pincérek többsége már ismert arc volt számomra, az ételek sem okoztak meglepetést. Talán egy meglepetést emelnék csak ki, hogy félházzal ment az este. Pár legurított forralt bor után azért komoly késztetést érez az ember arra, hogy táncoljon (benne van a bugi a lábakba, na). Szerencsére nem voltam ezzel egyedül és Zsuzsival megtáncoltattuk a lengyeleket! Így elkezdődött a polka és a dalolászás (részemről üvöltözés) azzal a bevállalós öt-hat derék lengyel kollégával… (képek 100 évre titkosításra kerültek).

-mert Mikulástúra volt- :-)

További képekért: klikk

Dolomitok

Olaszország egyik legszebb vidéke, nevét mégis Déodat Gratet de Dolomieu francia tudósról kapta, aki az 1700-as évek végén vizsgálta az itt található kőzetek összetételét. A mészkövek tanulmányozása nem volt alaptalan, mivel a megszokottól eltérően az itt található kőzetek tartalmaztak kis mértékben magnéziumot. A hegység romantikájához hozzá tartozik, hogy különböző fényhatásokra másképp reagálnak a kőzetek, hála a magnéziumnak. Ki korán kel aranyat lel, tartja közmondás, ami itt fokozottan igaz lehet! A helyiek által Alpenglüh-nek hívott jelenséget napfelkeltekor és naplementekor élhetjük át, miközben csodálva figyeljük a fenséges sziklatömbök „izzadását”.
A római kori és a középkori utak maradványai jól példázzák, hogy a Dolomitok hágói már régóta fontos szerepet töltöttek be, jelentőségük azonban sokszorosára nőtt az első világháború kirobbanásával. Az itt zajló állóháború közben épült ki a turista utak jelentős része illetve a méltán népszerű via ferrata útvonalak szinte egésze. Hogy mennyire véres és kemény harcok folytak az olasz és a monarchia csapatai közt, arról árulkodnak az elképesztő helyeken kiépített lőállások, katonai alagútrendszerek illetve a nagy katonatemetők. Hogy ne hatalmasodjon el az ide utazón a szorongás a történelmi múlt miatt, már-már zavaró precizitással kivitelezett, fehérre festett és mahagóni berakásokkal tűzdelt házak tarkítják a tájat, megfűszerezve piros muskátli erdőkkel.

Az 1956-os Cortina d’Ampezzoban megrendezett téli olimpiai játékok után az amúgy sem kevés idelátogató turisták és síelők száma a sokszorosára nőtt, ami elősegítette a térségben való fejlesztéseket. Méltán tekinthetjük a Dolomitokat a túrázók Mekkájának, büszkén magasodó sziklatornyait, erőteljesen csipkézett hegyormait, a nyugalom szigeteként elterülő völgyeit és a kék szín minden árnyalatában pompázó tavait minden bakanccsal közlekedő embernek kötelező legalább egyszer felkeresnie.