Dabolim parányi repterén már érezni lehetett, hogy egy merőben más világba csöppentünk, mint amiben északon jártunk. A meleg mellé párosult a magas páratartalom, s megjelentek a zöld színei, ami a természetet volt hivatott jelképezni. A nyugalom és békesség szinte kézzel tapintható, mintha kiszakadtunk volna időből és térből…
India legkisebb állama gyaníthatóan egyben a legliberálisabb is, köszönhető ez az 1510-es portugál hódításnak. A portugál behatás lépten-nyomon érzékelhető, a mai napig tapintható a gyarmati feeling bármerre járjon az ember. Egész addig ez így is marad, míg a lakosság nagy része Indiára, mint gonosz gyarmatosítóra gondol. A változás szele 1961-ben következett be, amikor az „anyaország” közel 450 éves tartózkodás után kivonult a Dekkán félsziget nyugati partjáról.
Csendes vizek felé vettük az irányt s az Arab-tenger partján elterülő Palolem nyerte el a bázis szerepét. A klasszikus nótát elevenítettük föl „kell egy ház az óceán partján”. Egyik régi álmom teljesült azzal, hogy közvetlen a vízparton rendezkedtünk be a kis kunyhónkba. Menet közben előbukkantak az árnyoldalak: hangos az óceán, minden csupa homok és dülöngél a házikó. A part közelsége azonban kárpótolt minden kellemetlenségért. Esténként a homokba telepített, gyertyafénnyel megvilágított asztalok és a frissen fogott tengergyümölcsei ami filléres tételként az étlapon szerepelt férfias „romantikánk” esti csúcspontjaiként marad az emlékezetünkben.
