2010. május 17.

...helyzetjelentés...

A héten végre elkezdődik a szezon. Csupa móka, jókedv és kacagás.
Utazás szempontjából nem fűztem sok jót a 2010-es esztendőhöz. Nagy munkakeresésem azt a következtetést engedte levonni, hogy itthon ragadok... de néha az élet rácáfol mindenre.
Munkahely helyett saját vállalkozás (erről később) kilátásban, ami mellett az Eupolisz Utazási Iroda kapja a másik főszerepet.
(Álláskeresés 2010: Az elküldött önéletrajzokra és kísérő levelekre általában nem érkezik visszajelzés, pedig egy automatikus levél a mai világban nem egy egetverő... személyes interjú (volt olyan hely ahol 5-en nyomtuk egyszerre) után minden cég megígéri, hogy természetesen visszajelez fe
lénk . Sőt az ingyen ledolgozott próbanap után, is basznaknak felhívni az embert, majd többszöri betelefonálás után a hr-es picsa mindenféle hazugságokba kezd illetve folytatja a kötelező pr szöveget. -2008ban még divat volt a próbanapot is kifizetni-
Itt tartunk jelenleg, gyomorforgató és gusztustalan, amit ma megengednek maguknak a cégek. -2006-ban Európa egyik legnagyobb kereskedelmi üzletláncánakláncának a magyarországi igazgatójánál felvételiztem, két körben. Nagyot változott a világ azóta vagy csak Ő tette magasra a mércét-)

Csütörtökön irány Horvátország! Zágráb és Dalmácia után most az isztriai rész kerül felfedezésre a gyönyörű városaival és nemzeti parkjaival. Az időjósok napsütést és 20-25 fokokat mond
anak, így kiéhezve várom a megérkezés pillanatát....

-Sibenik-


-kedvenc Horvátországban készített képem (2008)-