Mielőtt bakancsot húznánk érdemes tájékozódni, hogy a november 1-én életbe lépett téli zárlat mely turistautakat érinti. Saját biztonságunk érdekében érdemes elkerülni a TANAP Állami Erdészet által megnevezett utakat, illetve így elkerülhetjük a 66 eurós helyszíni bírságot. A zárlat létjogosultságát jól jelzi az elmúlt évtizedekben bekövetkezett számos komoly sérüléssel vagy halállal végződött baleset. A világ legkisebbnek tartott magashegysége gyakran és gyorsan változtatja az arcát. Akár pár pillanat alatt lehet a szikrázó napsütésből heves hóvihar. Ezért elengedhetetlen a megfelelő és jól összeállított felszerelés a téli túrázáshoz. Nem kell komoly technikai felszerelésre gondolni, viszont egy jó vízállósággal bíró bakancs, réteges ruházat, vízhatlan külső réteggel jó szolgálatot tehet túráink során. Végtagjaink védelme is fontos, így a kesztyű és a sapka nélkülönözhetetlen társunk.
Népszerű célpont a Téry menedékház. Nevét Téry Ödönről kapta, aki anno életre hívta a magyar turista mozgalmat. A szegények orvosának is hívott doktor hatalmas erőfeszítéseinek hála 1899-ben a ház már fogadta a Tátrában kalandozó hegymászókat.
Tátravárosból induló lanovkával küzdjük le a közel 200 méteres szintkülönbséget Hrebienok végállomásig. Érdemes igénybe venni ezt a szolgáltatást, mert a 2004-es vihar óta, szomorkás útvonalon juthatunk fel a túra tényleges kiinduló pontjáig. Az út oda-vissza mindössze 7 euróba kerül, 8.30-tól 16.30-ig járnak a „kocsik”. Bő negyedórás séta után két völgy közül választhatunk, a Téry menedékház felé igyekezve érdemes a Kis-Tarpataky-völgyet preferálni. Kőzettel bőven kiágyazott szakasz vár ránk, hogy kellemesen kimerülve megérkezzünk az 1943-ban épített Zamkovsky menedékházhoz. Az igényesen kialakított kuckó alkalmas, hogy elfogyasszunk pár falatot vagy közel 3 euróért elszürcsöljünk egy bécsi kávét, ami Nescafé alapokon nyugszik... A fent említetnél kellemesebb ösvényen küzdhetünk a szintvonalakkal tovább, bár a sziklakatlan látványa elfeledteti velünk fáradságunk. Klasszikus gleccser vájta U alakú völgy végén tornyosuló sziklafal feltűnésével hevesebb szívdobogást tapasztal az ide vetődő kalandor. Hirtelen elemelkedésnél is kellemetlenebb tényező, a rengeteg lefagyás az úton. Lassít és a biztonságérzetet sem növeli bakancs alatt található jégpáncél. A ház mellett található tavaknál már korcsolyáznak a gyerkőcök… Mi a „kellemes” meleget választjuk és a 40 férőhelyes étteremben válogatunk a levesek közt, 3-4 euróért. Tél révén korán sötétedik, a lanovka 16.30-kor elmegy, végleg. Futás lefelé…
A szlovák konyha nem rossz. Sőt, még kellemes hangulatú éttermek is találhatóak a környéken. Gorál stílusra hajazó vendéglátó egységbe ülünk, kopogó szemekkel, forralt bort kortyolgatva. Miközben a haluskyra (helyi konyha remeke, lisztből és krumpliból gyúrt tészta gombócok tejfölös-juhtúrós szósszal nyakon öntve, pirított szalonnával spékelve) és a cordon bleura várunk, pörögnek a ma készült képek. Ettünk már jobbat is, osztályzat: 4. :)
Biela voda buszmegálló mellett lévő parkoló a célunk, hogy az autótól megszabadulva (5,6 euró a parkolás) kettesben folytassuk túránk megcélozva a Zöld-tavi menedékházat. A környezetnek a 2004-es vihar itt sem vált az előnyére, bár most nagyszerű a panoráma a Lomnici-csúcsra. Végig a sárga jelzést követve haladunk. A monotonitást a mellettünk „zubogó” félig befagyott patak töri meg. A tegnapi élmények visszaköszönnek, azaz a menedékház előtt ismét kő keményre fagyott az ösvény, azzal a piciny változással, hogy itt nyugodtan lehetne korcsolyázni. Tanulság, legyen az embernél túrabot, mert sokat segít. Az 1551 méteren fekvő ház „áldott” helyzetben van a hideg klíma miatt, télen a Nap képtelen a völgybe tisztességesen bekandikálni, így az átlagos hőmérsékletnél hűvösebb a Tátra eme szeglete. A fekvésére nem lehet panasz, ellentétben a konyhájával, ami nem nevezhető a gasztronómia magas iskolájának. Szinte fájt, a mikróban elkészített forralt bor… A korcsolyázás elmaradt a tavon, beértük a látvánnyal és a délután órákban mosolygósan indultunk haza.
