Indiában az egyik legnagyobb probléma az iskolázatlanság. A társadalmi problémák egy része, és a mindennapi életet érintő fennakadások ide vezethetőek vissza. Az angol történelem hiánya még elviselhető, de az alap matematikai műveletek ismerete sokat lendítene az ország hétköznapjain. Igaz, egy szociális hálóval nem rendelkező (legalábbis a hétköznapi ember számára) országban, a közoktatás feladatát ellátó intézmények működtetése és fenntartása már-már lehetetlen vállalkozás. Az tanintézmények fontossága helyett a bürokrácia (nyilván ezáltal a korrupció) itatja át a hétköznapok csendesnek nem mondható világát. Az angolok a remek vasúthálózat mellett ezt is az országban hagyták. Útlevelet fénymásol a pénzváltó, szállodás sőt a netkávézós is… Nehezítve ezzel a saját és nyilván a mi életünk is. A temérdek elpazarolt papírról már nem is beszélve, persze a repülőtéren óriás felíratok, hogy ne használj kéztörlőt…
Modernizáció és nyomor. Gyakran elhagyják az ember száját ezek a kifejezések, ha Delhi utcáin csatangol. A repülőtérre érkezve, metróval közlekedve megfogalmazódik a gondolat, tudnak ezek, ha akarnak. Az 1930-as évek óta négyévente megrendezett Brit Nemzetközösségi Játékok történetében először kapta India a rendezési jogot (2010), amire össze is kapta magát Delhi és a fent említett közlekedési egységeket nyugati színvonalon felújították, felépítették. Igaz, azóta a metró kong az ürességtől és több dolgozót látni az állomásokon, szerelvényeken, mint utast. A szent teheneket kerülgető autóriksások száma felbecsülhetetlen. Az állandó dudálástól hangos városban az egyik leggyorsabb, legolcsóbb és talán a legbiztonságosabb közlekedési formának mondható. Ütött kopott csotrogányok, amikben nem működnek a műszerek ezek helyére gyakran Siva vagy Ganésa képet (jobb esetben mind a kettőt), matricát ragasztanak ezzel „megváltva” a sikeres utazást. A gyakorlott vezetőket is sikerül elkápráztatni, mikor öten szeretnénk egy riksába bepattanni, az esetek többségében sikerül is. Legviccesebb élményem, mikor öten utaztunk egy részeg riksással, akinek fogalma sem volt róla, hogy hova kell minket vigyen, de menet közben azért útba ejtette gandzsa árusát…
Italozó embereket nem igazán látni. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek. Turisták a tetőteraszokon szürcsölgetik a sörüket teás bögréből, míg a helyiek az indiai whiskyt döntik magukba. Teszi ezt mindenki a saját pénztárcájához mérten, drágán. Ebben talán kicsit hasonlít a közeg az arab világra, nem megengedett ugyan, de egy kis csellel azért megoldható… Részeget nem látni, de utcán fetrengő, alvó embert sokat. India hajléktalanjai ők, akik a lénynek sem ártanak, csupán várják, hogy az örök körforgásban ugorjanak. Elég hittel talán elviselhető ez az „élet” vagy lepörgethető… Ez a látvány a mindent átható húgyszag ötvözve válik igazán brutálissá. Szükség az nagy úr, szoktuk hallani, tapasztalni. Delhiben az utca a legalkalmasabb terep arra, hogy könnyítsen magán a járókelő, megteheti ezt wc-nek kikiáltott beton fal előtt vagy spontán az utcán… Az utcát ajánlom mindenkinek, ott ugyanis nem kell a cm-es pisiben állni a szandálunkkal...
Kapcsolódó írások: Delhi Top4 látnivalója, Első lépések Jaipurban.
Modernizáció és nyomor. Gyakran elhagyják az ember száját ezek a kifejezések, ha Delhi utcáin csatangol. A repülőtérre érkezve, metróval közlekedve megfogalmazódik a gondolat, tudnak ezek, ha akarnak. Az 1930-as évek óta négyévente megrendezett Brit Nemzetközösségi Játékok történetében először kapta India a rendezési jogot (2010), amire össze is kapta magát Delhi és a fent említett közlekedési egységeket nyugati színvonalon felújították, felépítették. Igaz, azóta a metró kong az ürességtől és több dolgozót látni az állomásokon, szerelvényeken, mint utast. A szent teheneket kerülgető autóriksások száma felbecsülhetetlen. Az állandó dudálástól hangos városban az egyik leggyorsabb, legolcsóbb és talán a legbiztonságosabb közlekedési formának mondható. Ütött kopott csotrogányok, amikben nem működnek a műszerek ezek helyére gyakran Siva vagy Ganésa képet (jobb esetben mind a kettőt), matricát ragasztanak ezzel „megváltva” a sikeres utazást. A gyakorlott vezetőket is sikerül elkápráztatni, mikor öten szeretnénk egy riksába bepattanni, az esetek többségében sikerül is. Legviccesebb élményem, mikor öten utaztunk egy részeg riksással, akinek fogalma sem volt róla, hogy hova kell minket vigyen, de menet közben azért útba ejtette gandzsa árusát…
