Hűvös, csípős időben keltünk útra a behavazott erdészeti úton. Kezdetben a hótalpaink zsákunkon maradtak, bár körülöttünk a táj már fehérbe burkolózott.
Az út mellett csordogáló patak, amin a havas bokrok kis hidat formáltak adta a hóropogás mellé a zenei aláfestést. Kis idő elteltével már a téli mesevilág közepén jártunk, ahol is az óriási fenyőfák a hótömeg alatt roskadoztak és valamiféle modernkori márványba formált raszta figura szobrára emlékeztettek. Ekkor már a hótalpak is előkerültek, aminek a segítségével gyorsabb volt a haladás a csúcson található házikó felé. Csendes magányunkat olykor pár túrázó „zavarta” csak meg, amúgy a havasok mély csendjét élveztük végig az út során, miközben a gondolataink ide-oda repkedtek. Az elmaradhatatlan fotózás után /a csúcskeresztnél 1782 méter/ kedves és mosolygós fogadtatás várt bennünket az Alois Günther menedékházban. Ahol az osztrák specialitások elfogyasztását követően szép lassan, de annál vidámabban elindultunk a túránk kiinduló pontja felé.
