2011. április 5.
Ha egyedül utazol, nagy problémát jelent, hogy a csomagjaidat mindig magaddal kell cipelni, mint egy csigának a kuckóját. Vakartam is a fejem, hogy a mázsás India Lonely Planetet minek vigyem magammal a hegyre… Kellemes meglepetés, hogy a szálláson hagyhattam a fölösleges cuccaim. Nagy segítség volt ez számomra és egy újabb szívet melengető tett a nepáliaktól. Kicsit elviselhetőbb lett a táska súlya, ami nem elhanyagolható, mert hordárt, vezetőt nem béreltem, egyedül indultam.
Miután kikeveredtem a pokharai buszállomásra, két franciával béreltem taxit, Nayapulig. Jó arcok voltak, bár kiderült, hogy az Alpokban még életükben nem túráztak… Puffff neki. Féltízkor épségben kiszálltam a taxiból és próbáltam a szememmel befogadni a látványt. Egzotikus fák, teraszos rizsföldek, különleges virágok, lepkék millió számban repkedett a levegőben, teherhordó csacsik (nem magamra gondoltam) jöttek, megviselt, edzett öreg arcok köszöntek vissza mindenhonnan, illetve gyerekek játszadoztak és próbáltak cukros bácsinak nézni (már-már csokinak éreztem magam)...
Ami különlegessé teszi ezt a túrát, hogy nepáli hegyi falvakat érint, így aki figyel bepillanthat a vidéki emberek életébe. Mosoly sűrűn jött az irányomba, sőt pár kedves mondat is elhangzott, kevésbé éreztem magam egyedül. Ahogy haladtam Ghandruk felé a völgy fantasztikus arcát mutatta, félig beszivárogtak a Nap sugarai és egyedi fényjátékkal szórakoztattak.
Három óraára értem Ghandruk piciny településére, találtam egy kellemes guest hause-t. Szívem szerint még mentem volna tovább, de az eső elkezdte áztatni a hegyet. Tartalék maradt bennem, de jól esett és erőt adott a helyiek elismerő vállveregetése (akkor még nem is tudták, hogy elég hiányos felszereléssel ugrottam bele a kalandomba). Estére lehűlt a levegő, hálózsák hiányában, nem maradt más lehetőségem… Igen, megdöbbentettem a helyieket, de kaptam egy jó meleg takarót. Vacsorára bekaptam egy omlettet, aztán jó éccakát…
