2012. január 2.

A Tengerszem-csúcs avagy túra a Rysy Királyságban

2008 szeptemberében próbálkoztam többed magammal, hogy a Tátra egyik legnépszerűbb csúcsára felkapaszkodjunk és körbe tekintsünk 2503 méter magasból. Az időjárás közbe szólt őrületes havazás jellemezte a hétvégénk, így sajnos meg kellett elégedjünk azzal, hogy a Békás-tavakig jutunk. Pici csalódást éreztem, de az arcomba száguldó jégdara, süvítő szél és a mínusz fokok hamar meggyőztek arról, hogy jó döntés született!
Valamire való túrázó már járt a Rysyn, nyilván ennek több oka is van. A remek panoráma mellett kis kóstolót kapunk a láncos trekking ösvények hangulatából, így ez kellemes átmenet a komolyabb hegymászás felé, -irányába. Tehát, törvényszerű, hogy ismét „nekifutunk” a Hegynek! :)
Kellemes reggelre ébredtünk, az időjáráson nem múlhat semmi ez mindenképp jó jel a három évvel ezelőtti túrához képest. A Magas-Tátra második legnagyobb tavától a Csorba-tótól (1346m) indítottuk a túránk.

A reggeli koffein mennyiség hagyott némi kívánnivalót maga után, így a cél a Poprádi-tó és az ott kapható bűn rossz kávé lett. Az oda vezető úton szép számmal tébláboltak az iskolások ugyanis ezen a hétvégén rendezték a nagy tátrai szemétmentesítést. A szép fényeket kihasználva elszaladt mellettünk az idő a tónál, picit késve indultunk tovább. A Békás-tavakig kellemes trekking útvonalon haladhatunk, azonban a lábunk elé nem árt figyelni, mert piszkosul kemény a gránit… Technikai tanács a bakancsválasztáshoz, orrvédő mindenképpen legyen a lábbelin, mert két-három Tátrában tett túra után jelentősen sérülhet a bakink orra (elképzeléseink szerint 2012-ben túrázással kapcsolatos termékekről is olvashattok majd teszteket).
Nyugalom, csend, határtalan energiaáramlás jellemzi a Hegyeket, legalábbis ezt gondoljuk. Ha valami az átlagnál szebb, az azt eredményezi, hogy jóval nagyobb érdeklődésre tart számot, mint a csúnyábbnak vélt társai. A Tengerszem-csúcsra vezető útvonallal sincs ez másképp, túrázók tömegei lepik el szép időben az ösvényeket, ami egy idő után roppant mód idegesítővé válik. Ilyenkor tanácsos a fényképezőgép védett világa mögé bújni. :)
Hunfalvy-völgyi menedékház rekonstrukciója folyamatosam zajlik, a ház alapszolgáltatásai működnek, igaz Szlovákia legszebb panorámájával ellátott illemhelyét ezúttal kihagytuk, helyette a ház alatt a sziklákon csaptunk egy remek pikniket. Az 1933-ban nyitott turistaház korszerűsítése közel félmilliárd eurót emészt fel, amihez az állam közel a felével járul hozzá. Örömmel látnám, ha ez a példa ragadós lenne és hasonló folyamatok Magyarországon is elindulnának, ezzel lendületet adva a honi természetjárásnak. A csúcs felé beállva a „tömegbe” mutatós libasorban haladtunk. A panoráma továbbra is lenyűgöző. A lengyel részek is jól láthatóak szép időben, míg a környező csúcsok kristály tisztán ragyognak, hívogatnak. A Hegy kegyes volt és ezúttal felengedett bennünket az egyik legszebb csúcsára... Folytatás következik, hisz a Tátra visszavár! :)


A túrán készült fényképekért: klikk!

Kapcsolódó bejegyzések: "A Mátránál magasabb a Tátra", Háttérképek I.