Ízlelgetem, ízlelgetem. Őszinte leszek, nem érzem a kihívást, jártam már magasabban illetve láttam szebb tájat is. (ezek az első gondolatok)
Hajnalban indulunk a tavaszias Magyarországról (közel 10 fok, eső) Szlovákia felé. Út közben a híradókban látott kép tárul elénk: hatalmas belvíz, megáradt patakocskák, amik jelen pillanatban komoly folyóknak tűnnek (a látvány tényleg megdöbbentő).
Megérkezésünkkor hóesés fogad, amihez lágy szellőnek nem nevezhető igen erőteljes szél párosul. A hótalpak felcsatolása után rögtön útnak is indulunk első célpontunk felé (Stefanika menedékház). Túra leírással nem szeretnék senkit untatni (tudjátok, hatalmas fenyvesen keresztül vezetett az utunk, a lábunk alatt ropogott a hó stb...).
Az időjárás 1500 métertől átváltott a ridegebbik arcára, megkínálta az orcánkat hatalmas széllel, amit havas-jeges hóval fűszerezett. Menet közben azon elmélkedtem, hogy nem csak "komoly" magasságban lehet elfagyást összeszedni. Aztán megérkeztünk 2043 méterre. Azaz "meghódítottuk" az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsát. Ez a mondat helytálló lehetne, de nem az. Helyesen - a Hegy felengedett bennünket a csúcsra! A természet ismét bebizonyította, hogy nem lehet lebecsülni és még kisebb magasságban is képes komoly magashegyi körülményeket prezentálni. Lefelé menet pedig meg is jutalmazott bennünket, felszakadt a felhőzet, kisütött a Nap és enyhült a szél ereje is. A látvány önmagáért beszélt...
Tanulságos nap volt, kemény fizikális kihívás felkapaszkodni a "tetőre", fantasztikus panorámát láttam, ami egy életre elraktározódott bennem.
Visszatérve az első mondatomhoz, megtanított a természet arra, hogy becsüljem minden egyes percemet, amit ott tölthetek a közelében!
Visszatérve az első mondatomhoz, megtanított a természet arra, hogy becsüljem minden egyes percemet, amit ott tölthetek a közelében!
