Szekszárd és Bonyhád között rejtőzik ez a tündéri kis település. A picivel több, mint 170 lelket számláló falvacskában, mintha megállt volna az idő. A csend szigetén mérhetetlen nyugalom vett körbe, ezt az érzést fokozta az őszi napfény lágy sugarai által keltett okkersárgás színvilág.
Kíváncsiságom rögtön a harmatcseppektől dús zöld legelőn vezetett a kék ég előtt pompásan kirajzolódott falu templomához. A templom melletti hófehér köveken szépen kidolgozott stációk vártak. A fényképek elkészülte után a falu kis utcáin andalogtam, miközben a Nap egyre szebben beragyogta az őszi lombszínbe boruló ősi tölgyfákat. De a falucska még tartogatott meglepetést!
A csöppnyi házak közt vezető patak mellől hirtelen monumentális nagysággal tört az ég felé a szerb ortodox templom. Az omlásveszély miatt lezárt területet kikerülve Lajos bácsiba botlottam, akinél a templom kulcsai rejtőztek. A kulcs őrzője elmesélte, hogy a kolostor története egészen az 1500-as évekig nyúlik vissza. A török janicsárok elől menekülő szerb ortodoxok itt leltek békére. Napjainkban a környékről csak 10 család látogatja rendszeresen a szertartásokat, mint azt Lajos bácsitól megtudtam. Ám nem volt ez mindig így. A XVI. század végén több, mint 60 szerzetes és családja talált itt otthonra. Érdemes a templomba betérni, ezt 300 forint ellenében könnyű szerrel megtehetjük. Innen a hangulatos fák közt sétálva a valaha itt élt szerzetesek sírjára bukkanhatunk. A szekszárdi borvidéken érdemes a legkisebb zsákfalvakba is betérni, mert hiszen olykor nem várt meglepetésekkel szolgálnak.
Képgaléria: itt.
