Idén márciusban úgy gondoltam, köszönöm szépen egy életre elég volt a téli túrákból. Elázva ültem a hideg menedékházakban, kaptam esőt, havat, jégdarát az arcomba, mindezeket a szélnek köszönhetően csattanós formában. Általában ilyenkor mindig a Széchenyi Fürdő járt a fejemben és egy súlyos kérdést mormogtam magamban: kellett ez neked? December elején aztán ismét útnak indultam egy hosszú hétvégés „csapatásra” Dél-Lengyelországba. Tudjátok miért? Mert kell ez nekem! :)
A reggel már a buszon ért, kicsit kómásan tekintgettem ki az ablakon, ami elsőre visszaköszönt az egy vad, a kommunizmusból ránk maradt betonemlékmű. Végigfutott az agyamon, hogy nagy bajban nem lehetünk, hisz a határátkelőnél csak felráztak volna a kedves jardok (azaz, az irány jó, nem Ukrajnában vagyunk). Néha kíváncsi lennék, hogy milyen érzések keletkeznek az emberekben Szlovákián átutazva (felejtsük el ezt a buta szlovák gyűlöletet, de mit keresnek beton emlékművek még az útszéleken, az óriás és brutális cigány telepeket eddig miért nem lehetett felszámolni vagy elrejteni stb…). Következő megrázó élmény, amit átélek a szlovák-lengyel határon lévő matricaárus helyiség. Szó szerint értendő, átlépek a küszöbön és 1960-at írunk… (legközelebb lefotózom ígérem) :-) Krakkóban az első dolog, ami feltűnik, hogy a lengyel lányok lélegzet elállítóan csinosak! Vékonyak, gyönyörű az arcuk a szemük folyton nevet, ami pici meglepetést okozott, csinosan öltözködnek!
-Rynek Glowny - Európa egyik legszebb főtere-
Nyilván az egyetemnek némi köze van ahhoz, hogy bármerre jár az idelátogató szebbnél szebb lányokba botlik. Hölgyek nézzék az épületeket, mert bőven van látnivaló a városban (felsorolás és mély kifejtés elmarad, tessék könyvet beszerezni). Hazánkhoz Bécs után talán Krakkó a legközelebbi olyan város, ahol megkérném egy lány kezét (Bécsben ugye megtettem –most már nem lehet panaszkodni, hogy kevés a személyes élmény a blogon-). Barangolva a városban, a hó ropogását hallgatni, ami közben már-már megélénkülnek a falak és a levegőből visszaköszönni látszik a történelem, egyedülálló érzés, ami kevés városban adatik meg. Hogy visszatérjek a jelenben arról a -10 Celsiusban, hóesésben dolgozó lengyel barátaink gondoskodtak, akiknek nem volt más feladata, mint táblákat tartsanak az utcán…
-lehet ülve is táblát tartani...-
Szállásnak nagyszerű választás Lengyelország téli fővárosa, Zakopane. Főleg, ha túrázni is szeretnénk! Márpedig szép időben nagy öröm a természetben kalandozni. Azt hiszem az elmúlt évek viszontagságai után kifejezetten járt már nekem, hogy ne csak a jeget kapjam a pofámba, hanem lágy napsugarak csiklandozzák az arcom. Boldogan jelentem összejött! Ragyogó időben, egy sportos csapattal sikerült kellemeset túrázni. Jó érzés újra itt lenni, kicsit szabadjára engedni a gondolatokat és nem utolsó sorban befogadni azt a rengeteg energiát, amit a hegyek tudnak adni a szellemnek. A látványt illetően ismét lehet irigyelni, de tudjátok csak el kell jönni…
-mesevilág-
Esténként pedig gasztroturizmusba nyomultam. Elég sok étteremben megfordultam már az évek alatt Zakopanéban, mindegyik nagyon hangulatos, de mégis az egyik kicsit közelebb áll a szívemhez. Most sem okozott csalódást. Az élő zenészek és a pincérek többsége már ismert arc volt számomra, az ételek sem okoztak meglepetést. Talán egy meglepetést emelnék csak ki, hogy félházzal ment az este. Pár legurított forralt bor után azért komoly késztetést érez az ember arra, hogy táncoljon (benne van a bugi a lábakba, na). Szerencsére nem voltam ezzel egyedül és Zsuzsival megtáncoltattuk a lengyeleket! Így elkezdődött a polka és a dalolászás (részemről üvöltözés) azzal a bevállalós öt-hat derék lengyel kollégával… (képek 100 évre titkosításra kerültek).
További képekért: klikk
