Pár gondolat a túrázásról

Vannak szokások, amihez ragaszkodik az ember. Nálam ilyen a reggeli internetezés az elengedhetetlen kávéval (anno képes voltam hajnali 5-kor is véghezvinni). Ilyenkor a napi sajtót szoktam átböngészni… Legfrissebb hír, ismét meghalt egy magyar túrázó. Szándékosan nem a hegymászó szót használtam. Idén sajnos sok honfitársunk meghalt a hegyek közt és gyanítom ez a szám évről évre nőni fog. Egyre többen kapnak rá a túrázás ízére és egyre vagányabbak lesznek, de ennek ára van. Számtalan hegyen töltött nap után, amiket legtöbbször csoporttal abszolváltam a következő vélemény alakult ki bennem:
Hiányos és rossz felszerelés. Állandó probléma, hogy sokan nem hajlandóak bakancsot felvenni. A legtöbb baleset pedig ebből származik, bokaficam, törés és rossz mozgáskoordináció, ami egy kitettebb szakaszon végzetes lehet. Túrabotot nem sorolnám a nélkülözhetetlen felszerelések közé, de ha már velünk van akkor tudjuk megfelelően használni. Megfigyeltem, erre nagyon kevesen képesek (konkrét élményem ezzel kapcsolatban egy túratársam agyrázkódása, amit a bot helytelen használatának köszönhetett…) Téli túrára hajlamosak úgy elindulni az emberek, mintha nyár lenne (jégcsákány, hágóvas és kötél az alapfelszerelés ilyenkor, persze ezeket használni is tudni kell).
Gondolkodás. Kifizettem az utat vagy kibenzineztem akkor menni kell! A legtöbb veszélyhelyzet ebből a gondolatmenetből adódik. Javaslom, ha a helyi túrázók nem indulnak el, akik nyilván jobban rá vannak készülve az extrém körülményekre, akkor mi is maradjunk a fenekünkön! A másik kedvenc mondatom: rengetegszer voltam már itt. Ami nyilván igaz, de nem megváltozott extrém körülmények között, amikor teljesen megváltozik a táj és a turista ösvény is. Kis odafigyeléssel, tisztelettel és alázattal a hegyek iránt rengeteg baleset elkerülhető. Nem végezhet mindenki téli hegymászó tanfolyamot vagy lavinaismereti tanfolyamot, de józan ésszel mindenki gondolkozhat és a saját képességeivel pedig kutya kötelessége tisztában lenni. Ez a pár sor (nem szeretnék oldalakon keresztül erről írni, pedig lehetne) általánosságokat vesz alapul, és nem konkrét esetekkel foglalkozik!

-Érdemes a hátizsákot és a felszerelést nézni. 2009 Franciaország, gleccser "túra"-

Lonely Planet

Kifejezetten utálok decemberben a városban sétálni. Rengeteg ember, többségük ideges, rohan és nem lát mást a szemei előtt, mint a jobbnál jobb ajándékok beszerzésének a lehetőségét. Négy kereskedelmi év, négy karácsonyi roham végigmelózása után azért üdítő a pult túloldalán lenni! :) Mivel épp Pesten voltam és két találkozó közt volt egy óra szabadidőm kedvenc kedvtelésemnek tettem eleget, azaz végig jártam az antikváriumokat a Múzeum körúton. Cél: útikönyv beszerzés. A régi Panoráma köteteken (amúgy tök használhatóak!) és a ma nagyon menő, ám teljesen hasztalan képes könyveken kívül meglepődve tapasztaltam, hogy szép számmal akadnak Lonely Planet kiadványok is! Naná, hogy ami kellene legfelül van… Kis segítséget kérek az eladótól, mennyibe is kerülhet, a válasz 5000Ft körül. Az ár teljesen jó, de mondom köszi ne vegye le, mert ez nekem sok. Jó kofa révén gyorsan létrára pattan és már kezemben is a könyv! :) Kérdezi, hogy mennyiért vinném el. Nagyon nevetséges összeget mondtam neki, majd kis beszélgetés után kiegyeztünk 2500Ft-ban. Ezúton is nagy köszönet neki! :)

-2009 májusi kiadás, amit 2010 márciusában frissítek majd- :-)

Dél-Lengyelországi élmények

Idén márciusban úgy gondoltam, köszönöm szépen egy életre elég volt a téli túrákból. Elázva ültem a hideg menedékházakban, kaptam esőt, havat, jégdarát az arcomba, mindezeket a szélnek köszönhetően csattanós formában. Általában ilyenkor mindig a Széchenyi Fürdő járt a fejemben és egy súlyos kérdést mormogtam magamban: kellett ez neked? December elején aztán ismét útnak indultam egy hosszú hétvégés „csapatásra” Dél-Lengyelországba. Tudjátok miért? Mert kell ez nekem! :)

A reggel már a buszon ért, kicsit kómásan tekintgettem ki az ablakon, ami elsőre visszaköszönt az egy vad, a kommunizmusból ránk maradt betonemlékmű. Végigfutott az agyamon, hogy nagy bajban nem lehetünk, hisz a határátkelőnél csak felráztak volna a kedves jardok (azaz, az irány jó, nem Ukrajnában vagyunk). Néha kíváncsi lennék, hogy milyen érzések keletkeznek az emberekben Szlovákián átutazva (felejtsük el ezt a buta szlovák gyűlöletet, de mit keresnek beton emlékművek még az útszéleken, az óriás és brutális cigány telepeket eddig miért nem lehetett felszámolni vagy elrejteni stb…). Következő megrázó élmény, amit átélek a szlovák-lengyel határon lévő matricaárus helyiség. Szó szerint értendő, átlépek a küszöbön és 1960-at írunk… (legközelebb lefotózom ígérem) :-) Krakkóban az első dolog, ami feltűnik, hogy a lengyel lányok lélegzet elállítóan csinosak! Vékonyak, gyönyörű az arcuk a szemük folyton nevet, ami pici meglepetést okozott, csinosan öltözködnek!

-Rynek Glowny - Európa egyik legszebb főtere-

Nyilván az egyetemnek némi köze van ahhoz, hogy bármerre jár az idelátogató szebbnél szebb lányokba botlik. Hölgyek nézzék az épületeket, mert bőven van látnivaló a városban (felsorolás és mély kifejtés elmarad, tessék könyvet beszerezni). Hazánkhoz Bécs után talán Krakkó a legközelebbi olyan város, ahol megkérném egy lány kezét (Bécsben ugye megtettem –most már nem lehet panaszkodni, hogy kevés a személyes élmény a blogon-). Barangolva a városban, a hó ropogását hallgatni, ami közben már-már megélénkülnek a falak és a levegőből visszaköszönni látszik a történelem, egyedülálló érzés, ami kevés városban adatik meg. Hogy visszatérjek a jelenben arról a -10 Celsiusban, hóesésben dolgozó lengyel barátaink gondoskodtak, akiknek nem volt más feladata, mint táblákat tartsanak az utcán…

-lehet ülve is táblát tartani...-

Szállásnak nagyszerű választás Lengyelország téli fővárosa, Zakopane. Főleg, ha túrázni is szeretnénk! Márpedig szép időben nagy öröm a természetben kalandozni. Azt hiszem az elmúlt évek viszontagságai után kifejezetten járt már nekem, hogy ne csak a jeget kapjam a pofámba, hanem lágy napsugarak csiklandozzák az arcom. Boldogan jelentem összejött! Ragyogó időben, egy sportos csapattal sikerült kellemeset túrázni. Jó érzés újra itt lenni, kicsit szabadjára engedni a gondolatokat és nem utolsó sorban befogadni azt a rengeteg energiát, amit a hegyek tudnak adni a szellemnek. A látványt illetően ismét lehet irigyelni, de tudjátok csak el kell jönni…

-mesevilág-

Esténként pedig gasztroturizmusba nyomultam. Elég sok étteremben megfordultam már az évek alatt Zakopanéban, mindegyik nagyon hangulatos, de mégis az egyik kicsit közelebb áll a szívemhez. Most sem okozott csalódást. Az élő zenészek és a pincérek többsége már ismert arc volt számomra, az ételek sem okoztak meglepetést. Talán egy meglepetést emelnék csak ki, hogy félházzal ment az este. Pár legurított forralt bor után azért komoly késztetést érez az ember arra, hogy táncoljon (benne van a bugi a lábakba, na). Szerencsére nem voltam ezzel egyedül és Zsuzsival megtáncoltattuk a lengyeleket! Így elkezdődött a polka és a dalolászás (részemről üvöltözés) azzal a bevállalós öt-hat derék lengyel kollégával… (képek 100 évre titkosításra kerültek).

-mert Mikulástúra volt- :-)

További képekért: klikk

Dolomitok

Olaszország egyik legszebb vidéke, nevét mégis Déodat Gratet de Dolomieu francia tudósról kapta, aki az 1700-as évek végén vizsgálta az itt található kőzetek összetételét. A mészkövek tanulmányozása nem volt alaptalan, mivel a megszokottól eltérően az itt található kőzetek tartalmaztak kis mértékben magnéziumot. A hegység romantikájához hozzá tartozik, hogy különböző fényhatásokra másképp reagálnak a kőzetek, hála a magnéziumnak. Ki korán kel aranyat lel, tartja közmondás, ami itt fokozottan igaz lehet! A helyiek által Alpenglüh-nek hívott jelenséget napfelkeltekor és naplementekor élhetjük át, miközben csodálva figyeljük a fenséges sziklatömbök „izzadását”.
A római kori és a középkori utak maradványai jól példázzák, hogy a Dolomitok hágói már régóta fontos szerepet töltöttek be, jelentőségük azonban sokszorosára nőtt az első világháború kirobbanásával. Az itt zajló állóháború közben épült ki a turista utak jelentős része illetve a méltán népszerű via ferrata útvonalak szinte egésze. Hogy mennyire véres és kemény harcok folytak az olasz és a monarchia csapatai közt, arról árulkodnak az elképesztő helyeken kiépített lőállások, katonai alagútrendszerek illetve a nagy katonatemetők. Hogy ne hatalmasodjon el az ide utazón a szorongás a történelmi múlt miatt, már-már zavaró precizitással kivitelezett, fehérre festett és mahagóni berakásokkal tűzdelt házak tarkítják a tájat, megfűszerezve piros muskátli erdőkkel.

Az 1956-os Cortina d’Ampezzoban megrendezett téli olimpiai játékok után az amúgy sem kevés idelátogató turisták és síelők száma a sokszorosára nőtt, ami elősegítette a térségben való fejlesztéseket. Méltán tekinthetjük a Dolomitokat a túrázók Mekkájának, büszkén magasodó sziklatornyait, erőteljesen csipkézett hegyormait, a nyugalom szigeteként elterülő völgyeit és a kék szín minden árnyalatában pompázó tavait minden bakanccsal közlekedő embernek kötelező legalább egyszer felkeresnie.

Albánia I.

Albánia ébredezik! Negyven év mély sötétségből állt talpra bő egy évtizede. Negyven év, amit Enver Hoxa személye határozott meg, akinek a neve hallatán még ma is mély undor keletkezik a legtöbb albánban. Tiranában sétálva rábukkantam a diktátor arcképére hőtőmágnes formájában, kapva kaptam az alkalmon és rögtön rákérdeztem az árusra, -do u like him? A reakciót nehéz leírni, szaladnom kellett a nyakleves elől. (Arra a kérdésre, hogy akkor minek árulja, nem tudott válaszolni)

Mikor beléptem az országba már éreztem, hogy ez más lesz, mint Macedónia! Rossz utak, szeméthegyek, Mercédeszek mindenhol és nyüzsgő élet a falvakban, városokban!
A közlekedés autóval vagy buszokkal oldható meg, olyan, mint vasúti sín csak hírből ismert az országban (teherszállításra használják). Létezik ugyan autópálya, amit kétsávos útként kell elképzelni, ahol gyakori vendég a szénás szekér és az sem meglepő, ha szembe jövő forgalommal találkozunk. Ezek után érdemes elgondolni milyen lehet Albánia első számú főútja. A tisztesség miatt említsük meg, hogy a kommunista diktatúra miatt Albániában egész a múlt évtizedig nem léteztek aszfalt utak, sőt autó sem nagyon volt az országban.
Ha Macedóniában az ATM-eket ajánlottam pénzváltás céljából, akkor itt ez fokozottan igaz. 2010 júliusában 1 Euró 130 Lek körül mozgott (kebab – 120lek, üdítő – 100lek, kávé – 50lek, pizza – 600lek).


4000km megtétele után (Balkánon) bizton állíthatom a „sasok földje” a leghangulatosabb ország! Az európai „szemüvegünk” azért nem árt otthon hagyni, és kicsit másképp szemlélődi ezen a vidéken…Sokan sokfélét írnak Tiranáról, így nagy várakozással „futottam” be a városba, ami lényegében csak betonból áll. Végigjártam, a könyvek által kötelezőnek említett épületeket, helyeket, de azok mind felejthetőek, ellenben kalandozni egyet a piacon és annak környékén, az már maradandóbb élmény lehet az utazóban. Jól megtermett és ritkán látott gyönyörű gyümölcsök, zöldségek közt rohangáló patkány látványa vagy egy félbevágott bárány kilógatva az utcára, már-már a mesés keletet idézi!


Az ország lakossága 70%-ban az Iszlám hitet követi, mecseteket vagy fejkendős asszonyokat ennek ellenére csak elvétve látni. A nők igyekeznek „divatosan” öltözködni (nagyvárosokban), de igazán csinos hölgyeket nem véltem felfedezni, nem úgy, mint Montenegróban vagy Macedóniában. Szépségben azonban nincsen hiány, kezdve a frenetikus fekvésű Gjirokastra városától egészen a kék minden színárnyalatában ragyogó tengerig, avagy a felhők fölé magasodó hegyvidékekig. Nagy felhajtást kerítenek Butrint városának, ahol görög és római emlékeket, romokat találunk. Régen sem szerettem ezt a „műfajt”, most is erős kételyeim voltak és maradtak is. Halott város romjait nézni, míg ott van előttünk az élet, időpazarlás… Persze értem én, kötelező.

-folytatás következik-

Llogara-hágó (Albánia)

...Albánia post előtt, egy kis előzetes...

...a klipp (túlzás?) a Llogara-hágónál készült, amit nagyszerűen be is mutat, a zene csak plussz "örömforrás" :)...

Macedónia

Nagy boldogságot okoztunk a szerb – macedón határon, mikor macedón határőr megtudta, hogy nem csak átutazunk az országon Görögország felé, hanem eltökélt szándékunk felderíteni a picivel több, mint két millió lakost számláló országot. Lanyha érdeklődés azért mutatkozott az arcán -mégis mit akarnak ezek itt?

Érdemes a határon pénzt váltani, mivel itt talán kisebb az esélye, hogy átvernek bennünk (az ATM automatáknál nincs megbízhatóbb "pénzváltó") . 2010 júliusában 1 Euróért, 60 macedón dinárt tehettünk zsebre. Talán a nagy tranzitforgalom miatt, jól járható utakon haladhatunk dél felé, hogy elérjük Macedónia egyik leghangulatosabb városát, Prilepet. A város kapcsán a dohányt érdemes megemlíteni, bármerre járunk dohány ültetvények és szárítók szabdalják szét az utcákat. A lakosság nagy része a dohánnyal kapcsolatos tevékenységekből tartja fent magát. Jól látható mindez, miközben a helyi cigány telepen sétáltunk.

Kíváncsi tekintetek és szelíd mosolyok kísértek végig minket. Bátran tudtunk fényképezni, nem kellett félteni értékeink. Számomra meglepő módon pár kérdés is irányult felénk, angol nyelven pl. where are you from?, do you like Macedonia?. Csendben ízlelgettem a kifejezést, "sötét Balkán"... (azonnal elcseréltem volna az ózdi cigány telepet) A dohány mellett a számtalan szőlőtőke, ami feltűnik a busz ablakából. A helyi borászatok lassan kezdenek ébredni az elmúlt évtizedek sötétségéből és remélhetőleg pár év múlva már beszélhetünk akár borturizmusról is Macedónia kapcsán. A Tikves pincészet borait kóstoltam és a vörös árnyalatúakat bátran ajánlom is a szőlőnedűt kedvelőknek (árak: 500-1000 MKD). Az országot járva mindenfelé gyönyörű kolostorokra lehetünk figyelmesek. Belépőt nem szednek, de az ikonoknál illik otthagyni némi pénzt (60-100MKD). A macedón ortodox egyház nincs könnyű helyzetben, a kommunizmus bukása után kezd újra életet nyerni, bevételeit az országban található kb. 70 kolostor felújítására fordítja nagyrészt. Némely nehezen megközelíthető pl. Treskavec-kolostor, de akadnak köztük igazán turistásak is pl. az ország egyik jelképének tartott Sveti Naum-kolostor (lent a kis képen), ami a Balkán-félsziget legmélyebb tava fölé magasodik.

El is érkeztünk a gyönyörű Ohridi-tóhoz, amit ha az országban járunk mindenképp meg kell látogatni és ha már ott járunk illik is benne csobbanni! Este levezetésképpen Ohrid macskaköves szűk utcácskái, a gyönyörű bizánci templomokkal tarkított város nyújt festői és megnyugtató látványt az erre tévedő utazónak. Ez a kis ékszerdoboz méltán népszerű a helyiek körében, akik áramlanak is ide nyaranta az ország különböző részeiből. Hogy gyakorlati információkat is szolgáltassak egy vacsora (főétel+sör) Ohrid belvárosában körülbelül 350 MKD-ba kerül, internetezni igen olcsón 60 MKD-ért tudunk egy órán keresztül. Macedónia egy igen kedves ország, ahol mosolygós emberek várnak minket és útba Görögország vagy éppen Albánia felé érdemes megállni 2-3 napra. A "sötét-Balkán" kifejezés itt teljesen értelmét veszti. Az igazi nagy kaland nem itt kezdődik, hanem egy országgal odébb, Albániában...